vida józsef

A nagy felfordulásban is megtermelt csaknem 8 milliárdot a Takarék Csoport

Az előzetes terveket jelentősen meghaladó, 7,6 milliárd forintos nyereséget értek el az első három negyedévben a Takarék Csoport hitelintézetei, amihez a májusban létrejött Takarékbank a harmadik negyedévben 2,4 milliárd forintnyi adózott eredménnyel járult hozzá - közölte a Takarékbank.

Elindult Magyarország ötödik legnagyobb bankja

Elindult Magyarország ötödik legnagyobb bankja

Közel 2300 milliárd forintos mérlegfőösszegével az ország ötödik legnagyobb hitelintézete lépett piacra a takarékok és a Takarék Kereskedelmi Bank országos egyesülése nyomán. Az így létrejött Takarékbank saját tőkéje 120, jegyzett tőkéje 70 milliárd forintra emelkedett, hitelállománya eléri az 1400, betétállománya pedig az 1700 milliárd forintot. A fúziók révén az országos Takarékbank ügyfeleinek száma több mint 1,1 millióra nőtt, 750 fiókjával és 15 Takarék mobil bankfiókjával a legnagyobb, országos fiókhálózatot üzemelteti - olvasható a Takarékbank közleményében.

Napokon belül létrejön az ország 5. legnagyobb bankja - Íme a részletek

Napokon belül létrejön az ország 5. legnagyobb bankja - Íme a részletek

Az ország ötödik legnagyobb bankja jön létre az elkövetkező napokban, az összeolvadás kulcsfeladata az informatikai rendszerek egyesítése. Az ügyfelek néhány változást már a november eleji újrainduláskor érezhetnek - mondta a Takarékbank elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Az átalakulás 1,1 millió ügyfelelet és 750 fiókot, kirendeltséget érint, utóbbiakból közel 500 bankfiók lenne ideális Vida József szerint.

Vida József megvette a TV2-t

A tranzakciók zárását és a Gazdasági Versenyhivatal hozzájárulását követően Vida József üzletember, a Takarékbank elnök-vezérigazgatójának érdekeltségébe kerül a TV2 médiaportfóliója - közölte a csatorna szerdán az MTI-vel.

12 milliárdos nyereséget ért el a Takarék Csoport

Csaknem 12 milliárd forintra növelte aggregált, adózás előtti eredményét a Takarék Csoport az elmúlt évben az előzetes, nem auditált adatok szerint. Ez igen jelentős, csaknem 20 milliárd forintos javulást mutat a 2017-es évhez képest annak ellenére, hogy a takarék szektor üzleti és szervezeti átalakítása jelentős ráfordításokat vett igénybe - közölte a csoport. Idén is további növekedéssel számolnak. Emlékezetes: 2023-ra egy fenntarthatóan 30 milliárdos nyereséggel működő, 10%-os piaci részesedést elérő bank létrehozása a cél a Takarék Csoportnál.

Vida József veheti meg a TV2-t

A médiapiacon bővítené magán üzleti érdekeltségeit Vida József, az üzletember hétfőn az MTI-vel közölte, hogy megbízottjai útján előrehaladott tárgyalásokat folytat a TV2 Média Csoport Zrt. megvásárlásáról.

Egyre több vadász ólálkodik a Budapest Bank körül

Elsősorban a vállalati hitelezésben vállalnak túlzott kockázatot a magyar bankok, különösen a projekthitelezésre kell odafigyelni, emellett a működési kihívások is jelentősek - értettek egyet a Porfolio mai Hitelezés 2019 konferenciáján a bankvezéri és vezérhelyettesi panelbeszélgetés résztvevői. A Budapest Bank vonzó (a panel visszatérő szóhasználatával élve "vadászati") célpont több magyar nagybank számára is, a Takarék, az Erste és a KBC mellett ma a Raiffeisen is az érdeklődők közé került. Egy közönségszavazás szerint 2 éven belül hármas Takarék-MKB-Budapest Bank fúzió jöhet.

A Takarékbank ringbe száll a Budapest Bankért

Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója szavai szerint a Takarékbank is kérőként jelenhet meg a Budapest Bankért, ha a Budapest Bank privatizációjára sor kerül.

Átkeresztelik a Takarékbankot, megvan az új név

Névváltoztatásról döntött rendkívüli közgyűlésén a Takarék Csoport központi bankja. Erre azért volt szükség, mert a csoport üzleti stratégiája alapján a jelenlegi takarékszövetkezetek és regionális bankok fokozatos egyesülésével 2020-ra egy országosan elérhető univerzális kereskedelmi bankot hoznak létre, amelynek Takarékbank lesz a neve. A központi bank ezért lemondott az eddig használt Takarékbank Zrt. elnevezésről és az MTB Zrt. nevet vette föl.

Új magyar nagybank születik, íme a menetrend

Nem lehetünk ott mindenki 350 méteres körzetében, de 5-10 kilométeres körben igen, ez a célunk továbbra is - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Vida József. A Takarékbank elnök-vezérigazgatója részletesen bemutatja az alábbiakban a takarékszövetkezetek és a Takarék Csoporthoz tartozó bankok összeolvadására vonatkozó terveket. 2020-ban már minden érintett ügyfél egyetlen univerzális kereskedelmi bank, az új Takarékbank ügyfele lesz.

Mi lesz a magyar bankokkal 2019-ben? Megszólal a kilenc vezér

A hitelboom, a fenntarthatatlanul magas profitabilitás és a digitalizáció éve volt 2018 a magyar bankszektorban. A Portfolio ezúttal is megkérte a kilenc legnagyobb hazai bankcsoport első emberét, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2019-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2018-at saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Mit tekint saját bankja és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2019-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2019 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?

Vida József: teljesen átjárhatók lesznek a takarékfiókok

Öt év alatt 25-30 milliárd forinttal tudják csökkenteni a Takarék Csoport működési költségeit, 2023-ra 10%-os piaci részesedés és évi 30 milliárd forint körül adózott eredmény elérése a cél. Az ország egyik legkorszerűbb és leghatékonyabb pénzintézetének a felépítését tervezik - mondta az elnök-vezérigazgató a Figyelőnek.

Begyújtotta a hitelrakétákat a Takarék Csoport

Több mint 200 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, illetve közvetített 2018 első felében a Takarék Csoport. Ennek csaknem háromnegyedével a vállalati szektort finanszírozta, azon belül is a kis- és középvállalkozásokat, de rendkívül dinamikusan növelte a jelzálog- és a személyikölcsön-kihelyezéseit is - közölte a csoport.

Nyereséges a Takarék Jelzálogbank, és ez még nem minden

Nem egyszerűen nyereséges volt a Takarék Jelzálogbank, nyolc éve nem látott, 4,1 milliárd forintos konszolidált profitot ért el az első félévben. A nyereség jelentős növekedése elsősorban a pénzügyi műveleteknek, ezen belül a jegybank monetáris politikai célú forint kamatcsere ügyleteinek (MIRS) köszönhető, de az üzleti folyamatoknak, a nettó kamatbevételek csaknem évi 6%-os növekedésének és a működési költségek majdnem évi 13%-os csökkenésének is nagy szerepe volt benne.

Magyar bankvezérek üzentek az új kormánynak

A különadók csökkentését, a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvétel szabályozásának átalakítását és az adminisztrációs terhek enyhítését várják a bankvezérek az újonnan felálló kormánytól. Mai Hitelezés 2018 konferenciánkon első hallásra értékelték a bankvezérek az MNB friss bankszektori jövőképét is.

Mi lesz a magyar bankokkal 2018-ban? Megszólalt a kilenc vezér

A fellendülő hitelezés, a rekordalacsony kamatkörnyezet, a fenntarthatatlanul magas profitabilitás és a digitalizáció éve volt 2017 a magyar bankszektorban. December végéhez közeledve a Portfolio ezúttal is megkereste a kilenc legnagyobb hazai bank első emberét, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2018-ra. A bankvezérek alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2017-et saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Melyek lesznek a legnagyobb kihívások saját bankja, illetve a bankszektor számára 2018-ban?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?

Néhány hét múlva 12 takarékszövetkezet marad Magyarországon

Január 1-jétől 12 hasonló méretű és fiókszámú takarékszövetkezet marad az országban, amelyek jól lefednek egy-egy régiót - erősítette meg Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója az mfor.hu-nak. Rövid távon nem terveznek radikális fiókszámcsökkentést, az FHB korábban tervezett tőzsdei kivezetéséről pedig nem esett szó az interjúban.

Magyar bankvezér: egy IT-fejlesztő az én fizetésemet mondta be bérigényként

A bevételekre lefelé, a költségekre felfelé mutató tényezők hatnak a magyar bankrendszerben, az elmúlt másfél év jövedelmezősége nem fenntartható - értettek egyet a bankvezérek az egri Közgazdász-vándorgyűlésen. A hitelezés visszaesésétől és a túlzott banki kockázatvállalástól egyelőre nem kell tartani, de egy esetleges kamatemelkedés negatív hatásaira fel kell készülniük a bankoknak. A fiókszám további csökkenésére és kontakt centerekké való átalakulására van kilátás.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.